Brasch Bence weblap
Brasch Bence külföldön is megállná a helyét
Jól áll az idegen nyelvekkel Brasch Bence. A Csillag születik második szériájában feltűnt ifjú énekes „bírja beszélni az angolt”, de németül és oroszul sem tudnák könnyen eladni.
Bence a civil életben angol nyelvű gimnáziumba jár, ahol az első évben heti tizenöt angol órája volt. Azt mondja, nagyon örül annak, hogy ezt a szakot választotta, mert ugyan egy évvel tovább koptatja az iskolapadot mint a többiek, de ezáltal jobb tudásra tehet szert.
Az ifjú énekes letette már a középfokú angol nyelvvizsgát, tavaly pedig megcsinált egy 93%-os angol érettségit. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy volt alkalma idegen környezetben is gyakorolni a nyelvet.
- Lehetőségem volt Londonban gyakorolni a nyelvet, egy iskolai utazás keretében, ahol családoknál szállásoltak el minket, így még többet tanulhattunk - akcentust, kiejtést, és az angol sajátos kifejezésmódját – mondta Bence az 5 Perc Angol nyelvoktató magazinnak.
Az ifjú énekes vicces helyzetbe is került Nagy-Britanniában. A Virgin nevű lemezboltot keresve sétált a történelmi fővárosban, amikor útbaigazítást kért.
- Megkérdeztem egy jól szituált hölgyet, hogy "Hi, could you tell me please, where the Virgin is." Nagyon csúnyán nézett rám, és elszaladt. Valószínűleg, ő nem a lemezboltra gondolt, hanem félreértette, ami szerettem volna mondani... – tette hozzá nevetve a kiscsillag, aki az angol mellett egy kicsit németül és oroszul is beszél.
Szerinte egy idegen nyelv elsajátításához mindenképpen szorgalom és kitartás szükséges. Bence úgy véli, az is nagyon hasznos lehet, ha a tanuló sokat hallgat angol nyelvű dalokat, és próbálja értelmezni a szöveget, és kiejteni azt.
- Fontos még, hogy a filmeket angol nyelven nézzük, angol felirattal. Apró dolgoknak tűnhetnek ezek, de rengeteget segítenek, mert egy idő után "beülnek" az ember fülébe, és elkezdi használni a szavakat, és a helyes kiejtést is – tanácsolja az énekes srác.
Bence véleménye az, hogy a szavak tanulása sem elhanyagolható dolog. Ezzel bővül a szókincs, s minél több szót ismer valaki, annál könnyebben fogja a folyószöveget is megérteni.
Brasch Bence a gála előtt:
"Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak mondani"
A február 14-i musicalgálán lép majd fel Brasch Bence. A Csillag születikben feltűnt ifjú énekes kedvenc betétdalait énekli majd el az Arév csarnokbeli esten.
Ideális program lehet a pároknak és a társat keresőknek is a Musicalgála a szerelmesek napján. Február 14-én a székesfehérvári Arév Csarnokban olyan romantikus darabok betétdalai csendülnek fel, mint a Mamma Mia!, a Miss Saigon, az Aida, a Rómeó és Júlia, a Grease, vagy éppen a Mozart és az Elizabeth. Utóbbi kettőből biztosan énekel majd egyet-egyet a mosonmagyaróvári tehetség.
- A „Zene, az vagyok én” a szívemhez nagyon közelálló dal. Sokat énekeltem ezt már a Csillag Születik előtt is. Mondhatni hozzám nőtt ez a nóta, szeretem előadni – mondta Brasch Bence, aki igen bő repertoárral készül az estére.
A Csillag születikben feltűnt énekesnek nem idegen a székesfehérvári közönség, többször is énekelt már a városban.
- Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak mondani, Székesfehérváron már nagyon sokat léptem fel különböző gálák keretében. Most nyilván többen megismertek, hogy a tévében szerepeltem. Mindent meg fogok tenni, hogy a legtöbbet kihozzam magamból – tette hozzá a tinilányok kedvence.
Bencéért hiába rajong a fiatal lányok nagy százaléka, mégis egyedülálló. Azt mondja, ha ez nem így lenne, akkor sem verné nagydobra, mert a magánéletét nem szívesen áldozná fel a hirtelen jött népszerűség kedvéért.
Sőt, a fiatal énekes fiú még szerenádot sem adott senki, bár könnyen lehet, hogy Székesfehérváron erre is sor kerül.
- Ha előadok egy szerelmes dalt, én tudom, hogy kinek énekelem, még ha a lány nincs is azzal tisztában, hogy neki szól. Így hitelesebb – tette hozzá mosolyogva a kiscsillag.
Érdemes tehát hegyezni a fülüket a fiatal lányoknak a február 14-i Musicalgálán. Kedvelt énekesben egyébként sem lesz hiány a fehérvári gálán, mert Bence mellett olyan ifjú tehetségek is színpadra állnak, mint Tóth Gabi vagy Puskás Peti. A gyakorlott musicalszereplőket pedig Varga Miklós, Fésűs Nelly, Szomor György és Debreczeni Márta képviseli.
A február 14-i szerelmes estre barátságos jegyárakat szabták a szervezők. Két kategóriában válthatnak belépőket az érdeklődők (3200 és 3900 forint), a romantikus hangulat pedig garantált.
Brasch Bence a kanapén karácsonyozik
Közeleg a karácsony, s ahogy tavaly, idén is megkérdezzük a hazai zenei élet jeles képviselőit, miként is köszöntik az ünnepeket. >>
Brasch Bence lemezt is szeretne jövőre
Évet értékelni nem egyszerű dolog, ám ha az csupa kellemes eseménnyel telt el, mégis könnyebben megy. Brasch Bence is szívesen válaszolt a zene.hu-nak. >>
Kiestek a tinibálványok - Brasch Bence és Horváth Tamás nem folytat(hat)ja
Két nagy kérdés zsongta körbe a szombat esti Csillag születiket. Az egyik, hogy melyik lesz az a két produkció, aki maximum már vendégszereplőként vesz részt a műsor hátralévő részeiben, a másik pedig, hogy Ördög Nóri milyen hajjal jelenik meg a képernyőn. >>
Brasch Bence a rajongók közül csajozik
Pár nap leforgása alatt annyi rajongói levelet kapott a Csillag születik gimnazista versenyzője, hogy nem győzi megválaszolni azokat. Viszont amint ideje engedi, megnézi a felhozatalt, egyedülállóként még az is elképzelhető, hogy így találja meg a párját. Hogy erre mikor kerül sor, azt nem tudni, Brasch ugyanis most leginkább az énekléssel van elfoglalva. Fáy lehúzása után neki dupla figyelmet kell szentelnie a következő fordulóra. >>


